Hétköznapok

2010.06.09. 08:18

Eltelt egy kis idő az utolsó jelentkezésem óta, ami nem annak tudható be, hogy a sok program mellett nem jut időm erre, hanem ellenkezőleg, az elmúlt 2 hét viszonylag eseménymentesen telt.

A melóban minden rendben, ucsicja, ucsicja, ucsicja...
Egy kisebb kiruccanásunk volt Amszterdam óta, mégpedig a híres Worms városa. Egyszerű városnézés, katedrális vizit, délután egy kör a vursli hullámvasútján. Reggel oda, este vissza.
Frankfurtba is bemerészkedtünk már, focilázban ég a teljes lakosság, kávézó söröző hátán, népes rakpart, de legalább be van füvesítve, remek szusszanási lehetőség.
Itt szikrázó napsütés volt az elmúlt héten, a hajam még mindig tart, csak a bányatóba merülést már nem bírta. Nem lehetett melegebb huszon-egy-néhány foknál, de jól lehűtött.
A Majna viszont melegebb, mint amire számítottam; ugyan nem fürödtem benne, de kajakozáshoz végülis mindegy, tegnap ugyanis megvolt az első edzés. (Na nem olyan komolyan, csak úgy magunknak.)
Talán ezen a hétvégén megnézzük Luxemburgot, írok majd arról is.
Átköltöztünk a szállodából rendes lakásba, nyilván jobb, csak itt a víznek nincs agyagillata, pedig azt szerettem.
Van viszont konyha serpenyővel, immáron hagymával, tojással és sajttal is felszerelve...Ugye, hogy ebből rántotta lesz?
Ki éhes?

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása